Erdey-Grúz Tibor
1902 - 1976
 
1902. október 27-én született Budapesten. A kémia iránti érdeklődése már középiskolai tanulmányai során pályaválasztássá érlelődött benne. Egyetemi tanulmányai befejezésével 1924-ben a budapesti Tudományegyetemen tett doktori szigorlatot. Ugyanebben az évben Buchböck professzor munkatársaként kezdte el, illetve folytatta doktori értekezésének is témájául választott elektrokémiai kutatásait. Tudományos alkotói pályájára meghatározó jelentőségű volt 1928-1931 között Münchenben Fajans professzor intézetében eltöltött egy év, illetve Volmer professzor berlini intézetében végzett kétéves kutatómunka. 1934-ben magántanár, 1941-ben c.ny. rendkívüli tanár, 1946-ban intézeti tanári kinevezést nyert a budapesti Tudományegyetemen, majd 1949-ben a Fizikai-Kémiai és Radiológiai Intézet vezetésére kapott megbízást.
 
A Magyar Tudományos Akadémia 1943-ban levelező, 1948-ban pedig rendes tagjává választotta. Ezután kapcsolódik be és vesz részt egyre felelősségteljesebb funkciók betöltésével is a magyar tudományos élet irányításában. 1952-1956 között felsőoktatási, majd oktatásügyi miniszter, 1950-53, 1956-57, 1964-1970 közötti időszakokban három alkalommal is betöltötte az akadémiai főtitkári tisztet, 1959-1964. között a kémiai tudományok osztályának titkára, 1970-től pedig az Akadémia elnöke volt.
Tudománypolitikusi, oktatáspolitikusi feladatának maradéktalan ellátása mellett kutatási és oktatási tevékenységét változatlan ambícióval, energiával folytatta.
 
Tudományos munkásságának fontosabb eredményei és ezek jelentősége vázlatosan a következőkben foglalhatók össze.
Erdey-Grúz Tibor neve elválaszthatatlanul összeforrt az elektródfolyamatok elméletének kialakulásával. Túlzás nélkül állíthatjuk, nincs olyan monográfia és tankönyv e témakörben, amely az 1930-as esztendőt, Erdey-Grúz és Volmer alapvető dolgozatának megjelenési évét ne tekintené mérföldkőnek az elektrokémia fejlődéstörténetében.
Az Erdey-Grúz - Volmer elmélet kidolgozása tehát az eletródfolyamatokkal kapcsolatos kutatások eredményeinek első nagy általánosítását jelentette.
Az elektrolitikus fémleválásra vonatkozó jelenlegi ismereteink megalapozásában is jelentős szerepet játszott Erdey-Grúz munkássága. Elsőként figyelt meg és írt le olyan jelenségeket, mint például a gócképződéssel kapcsolatos egyensúly-túllépési jelenség, a réteges kristálynövekedés stb.
Az elektrokristályosodás elméletének alapjait Volmerrel közösen dolgozta ki.
A harmicas évek derekán - az elektrokristályosodás törvényeinek kutatása mellett - a fém-elektrolit határfelülelten kialakuló potenciálkülönbség eredetével, a potenciál-meghatározó folyamatok természetével kapcsolatos alapvető és még tisztázásra váró kérdések felé fordult figyelme. Higany és amalgámelektródokon végzett vizsgálataira ennek az új érdeklődésnek a jegyében került sor. Ma is érvényes precíz kísérleti eredményeire támaszkodva elutasította a kizárólagosan csak a Nernst-féle elméletre alapozott egyoldalú elektródpotenciál felfogást, s kimutatta, hogy az elektródpotenciál - összhangban mai nézeteinkkel - akkor is egyértelműen definiálható, illetve mérhető mennyiség, ha a fém-elektrolit határfelületén töltésátlépés nem következik be.
Az ötvenes évek végétől kezdve munkatásaival igen nagy kísérleti anyagon tanulmányozta az egyenáramra szuperponált váltóáram hatásait az elektródfolyamatokra.
Az elektródfolyamatok kutatása terén kifejtett tevékenysége a hetvenes években az oxigén-túlfeszültség tanulmányozására összpontosult. Tevékenységének széles területét, e területtel kapcsolatos kiterjedt ismereteit jól tükrözi hazai és külföldi szakfolyóiratokban megjelent kb. 100 közleménye, valamint két nagyméretű monográfiája, az 1969-ben magyar, majd később angol és német nyelven is megjelent "Elektródfolyamatok kinetikája" és az 1971-ben kiadott és később angol nyelven szintén megjelent "Transzportfolyamatok vizes oldatokban".
Erdey-Grúz tudományos tevékenysége azonban korántsem korlátozódott a már említett elektrokémiai témákra. Erről tanúskodik tudományos munkásságának kezdetén Fajans-szal közösen megjelent közleménye az ionok, radioaktív izotópok különböző csapadékokon bekövetkező adszorpciójáról. Ez a munka is ma már a szakirodalom egyik klasszikus alkotásának számít. Ugyancsak említést érdemel az a jelentős szerep, amelyet a folyadékfázisú heterogén katalitikus hidrogénezéssel kapcsolatos hazai kutatások fizikai-kémiai szemléletének kialakításában játszott.
 
Tudományos működésével szorosan összefügg egyetemi oktatói tevékenysége, amelyet mindig igen fontos feladatának tekintett.
Reggel hat óra körül indult otthonából, bevillamosozott (mert a rendelkezésére álló gépkocsivezetőt kímélte) a tanszékre, melynek spártai egyszerűséggel berendezett kis szobájában töltötte délelőttjét, irányította munkatársait, írta könyveit. Egyetemi előadásait éveken át - a hallgatóság nem nagy lelkesedésére - reggel 7-kor tartotta. A professzor percnyi pontossággal lépett be a terembe, de utána kulcsra zárult az ajtó, nála késni nem lehetett.
Ezen túlmenően hivatásának érezte azt is, hogy minél szélesebb rétegekhez juttassa el a tudományos szemlélet elemeit, a tudomány új eredményeit. A tudomány lelkes és szakavatott propagandistája, népszerűsítője volt. Sokirányú tudományszervezői, irányítói munkájából adódó elfoglaltsága ellenére tankönyvei, kézikönyvei, monográfiái, tudományos dolgozatai megalkotása mellett tudott időt szakítani ismeretterjesztő művek, könyvek és cikkek megírására is. Sohasem tartotta méltóságán alulinak, hogy "laikus" közönség előtt egyszerű és világos nyelven, mindenki számára érthető módon beszéljen a tudomány kérdéseiről. S ebben a vonatkozásban munkásságának egy olyan eleméről kell szólni, amely a tudományos ismeretközlés, kommunikáció számunkra nélkülözhetetlen eszközével, a magyar tudományos nyelvvel kapcsolatos. Mindig nagyon fontosnak tartotta, hogy tudományos nyelvünk magyaros legyen, de ne szakadjon el a nemzetközi gyakorlattól és rugalmasan kövesse a tudomány fejlődését. A szaknyelvi helyesírás problémái is intenzíven foglalkoztatták, hosszú ideig tagja volt az MTA Helyesírási Bizottságnak. Ezért tekintette feladatának, hogy a kémiai elnevezések IUPAC által kidolgozott nemzetközi szabályainak magyar adaptációja minél előbb megszülessen, sőt az IUPAC szervetlen kémiai Nomenklatura Bizottságának tagjaként a nemzetközi szabályzat kialakításában is szerepet játszott.
Erdey-Grúz energiája, lendülete és hatékony irányítása eredményeként 1972-ben megjelent "A magyar kémiai elnevezés és helyesírás szabályai" című mű két kötete. E munka folytatását továbbra is szorgalmazta, s az elektrokémiai definíciók és jelölések nemzetközi szabályainak kidolgozásában az IUPAC Elektrokémiai Bizottságának tagjaként maga is aktívan részt vett. E munka eredményeként született magyar adaptáció megjelenését, sajnos, már nem érhette meg.
 
Kivételes képességeinek, páratlan akarat­erejének, példamutató fegyelmezettségének és következetességének, töretlen munkakedvének és ügyszeretetének tulajdonítható a mindenki­ben tiszteletet és megbecsülést ébresztő életmű­ve. Harmonikus egységet alkot ebben a tudo­mányágának fejlődését alapvetően meghatározó, hosszú távra is maradandó értéket alkotó tudós, a tudományos élet fejlesztése érdekében tevé­kenykedő tudománypolitikus, a generációkat felnevelő professzor, az oktatás fejlesztésén lelkesen dolgozó oktatáspolitikus, a tudomány eredményeit mindenki számára érthetően tol­mácsoló ismeretterjesztő, folyóiratok szerkesz­tője.
 
Sokoldalú életművének értékelése természetesen nem maradt az elismerés látható jele nélkül. A kormány két ízben részesítette Kossuth-díjban (1951, 1956), kiérdemelte a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét (1962), két ízben a Munka Érdemrendet (1960, 1970), ugyancsak két ízben a Magyar Népköztársasági Érdemrendet (1950, 1951), a Felszabadulási Jubileumi Emlékérmet (1970). Az Akadémia legnagyobb kitüntetését jelentő Akadémiai Aranyérmet 1966-ban nyerte el. Kül- és belföldi szervezetek és egyesületek hosszú sora tisztelte meg emlékérmével.
 
A nyitólapraVissza az előző oldalraA honlap térképe